Oldal kiválasztása

Magyar történelmi és kultúrális kincsek nyomában

Magyar történelmi és kulturális kincsek nyomában Szlovéniában és Horvátországban

 A Határtalanul Pályázat keretén belül a 2018/19-es tanévben, szeptember 24-től 28-ig iskolánk 7. osztályos tanulói (37 fő), valamint 11 nyolcadikos diákunk 5 napos kiránduláson vett részt, melynek helyszínei Szlovénia és Horvátország voltak. A diákokat 3 pedagógus kísérte el. Az elnyert támogatás összege magába foglalta az utazás, a szállás, az étkezés költségeit, valamint a belépők árát.

Az ötnapos kirándulás célja az volt, hogy a gyerekek az első két napon megismerkedjenek Szlovénia határmenti magyar nyelvterületének természeti és kulturális értékeivel, a hét második felében pedig Horvátországban magyar történelmi kincsek nyomába eredtünk.

Az utazást előkészítő órák előzték meg, melyek során ismertettük a gyerekekkel Magyarország és Horvátország csaknem ezer éves kapcsolódását. Felelevenítettük közös történelmünk nagyjait, a két nemzet közös hőseit, akik a szabadság eszméjéért harcoltak. Csoportos foglalkozás keretén belül felkutattuk a Zrínyiek, a Frangepánok és az Erdődyek jelentőségét a magyar történelemben. Szlovénia vonatkozásában tárgyaltuk a hetési régió különleges néprajzát, valamint a Vendvidék és a Muravidék szerepét a magyar történelemben. Foglalkoztunk a Kárpát-medencei magyarság elhelyezkedésével, problémáival. Kiemeltük a muravidéki tájegységet, valamint az egykoron Corpus Separatumként a magyar koronához csatolt „magyar tengerpart” vidékét. Vállaltuk, hogy a második napon meglátogatjuk Pártosfalva (Hodos) Kétnyelvű Általános Iskoláját. Az ottani magyar gyerekeknek iskolánkat bemutató kisfilmmel, néptáncos produkcióval, népdalcsokorral és két szavalattal készültünk.

Utunk során számtalan szebbnél szebb kastéllyal, várral ismerkedtünk meg. Lendván megtekintettük a Bánffy-Esterházy kastély kiállítását. Itt láthattuk Lendva híres szülöttének, Zala György szobrászművésznek, az alkotásait, valamint a hetési tájegységre jellemző viseletet és használati tárgyakat. Ellátogattunk Közép- Európa legnagyobb orchidea farmjára is, ahol a trópusi kert különleges egzotikus növényeivel bűvölt el bennünket. Még az első napon meglátogattuk Szlovénia legnagyobb kiterjedésű várkastélyát, a felsőlendvai Széchy-várat.

A második napon végre előadhatták a gyerekek azokat a produkciókat a Kétnyelvű Általános Iskolában, amivel nagyon készültek. Óriási sikerük volt. Utunk egyik további állomása volt a Belatincon található Zichy-vár, ahol még egy patika-kiállítást is megnézhettünk.

Ezután a horvát főváros, Zágráb, meglátogatása szerepelt a programban. A második éjszakát itt töltöttük. Felkerestük a város magyar vonatkozású történelmi emlékeit, többek között a Szent László által alapított székesegyházat. Ezután végre az egykori „magyar tengerpart” volt az úti- cél. Először a Fiuméhez tartozó Tersattoba látogattunk, ahol felsétáltunk a várba, amit a Frangepánok a 13. században építettek. Ezután a fiumei kikötőben megkoszorúztuk az egykori közlekedésügyi miniszter, Baross Gábor, emléktábláját.

Az utolsó két éjszakát Crikvenicában töltöttük. Szállásunk közvetlenül a tengerparton volt, gyönyörű kilátással. Az időjárás is nekünk kedvezett, így meg tudtunk mártózni a tengerben, ami maradandó élmény mindenki számára.

Kirándulásunk gyöngyszemeként emlegetjük Opatiját (Abbáziát) a horvát tengerparton. Ez az a hely, ahol a monarchia világa elevenedett meg számunkra.

Az utolsó napon ellátogattunk az Erdődyek és a Zrínyiek egykori birtokaira, Varasdra és Csáktornyára. Varasdon megnéztük az Erdődy-várat, Csáktornyán pedig megkoszorúztuk Zrínyi Miklós költő és hadvezér emlékművét, melyet a kursaneci erdőben történt szörnyű tragédia emlékére állítottak fel.

Fáradtan, de élményekben gazdagon tértünk haza.

A programot értékelő foglalkozásokkal zártuk: csoportmunkában a gyerekek élménybeszámolót írtak, fotómontázst, diasort készítettek az utazásról, melyeket iskolánk honlapján, valamint a helyi újságban is elérhetővé tettünk a diákok, szülők számára.

Gondolatok az élménybeszámolókból:

„Nekünk Fiume ragadt meg a kirándulás helyszínei közül a legjobban. Leginkább azért, mert végre láthattuk a tengert, amire eddig nem igazán volt lehetőségünk.”

„A szállások közül a legutolsó tetszett a legjobban, mert az a tengerparton volt, és az erkélyre kiállva gyönyörű kilátás nyílt a tengerre.”

„Kirándulásunk során sok szép helyre ellátogattunk. Rengeteg élményt szereztünk. Olyan helyekre jutottunk el, ahova lehet, hogy az életben már többé nem lesz lehetőségünk pl. Opatija, Fiume, Zágráb.”

„Horvátország, Szlovénia! Nagyon szép országok, tele látványossággal!”

„Az időjárás nekünk kedvezett, így még fürödni is tudtunk a tengerben!”

„A kirándulás mindenkinek jó emlék marad.”

„Szlovénia meseszép ország! Dombjaival, hegyeivel elkápráztatja az embert! Reméljük, máskor is eljutunk ezekre a helyekre!”

„A kiránduláson nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük, hogy eljuthattunk ilyen messzire!”

Álláshirdetés

Pályázatok

 Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola

Tanító munkakör betöltésére.

 

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő/ részmunkaidő

A munkavégzés helye: Pest megye, 2344 Dömsöd, Széchenyi utca 9.

 A munkakörbe tartozó, lényeges feladatok:

Tanítói munkakörbe sorolt feladatok ellátása/ alsós napközis feladatok ellátása

 

 Angol tanár munkakör betöltésére.

 

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő/ részmunkaidő

A munkavégzés helye: Pest megye, 2344 Dömsöd, Széchenyi utca 9.

 A munkakörbe tartozó, lényeges feladatok:

Angol órák ellátása 4-8. évfolyamon

 

A munkakörök betölthetőségének időpontja: A munkakörök legkorábban 2019. január 07. napjától tölthetők be.

 A pályázatok benyújtásának módja: 

Elektronikus úton: Mészáros Pálné intézményvezető részére a szechenyi77.domsod@gmail.com e-mail címen.

Közlemény Szülőknek

Tisztelt Szülők!

A Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola néhány fontosabb eseményéről tájékoztatjuk Önöket

Október 5-én, pénteken 14 órától 18 óráig, szombaton, 8 órától 12 óráig papírgyűjtés lesz a Széchenyi úti iskola előtt. (várhatóan16 Ft/kg)

Október 8-án, hétfőn futóversenyt szervezünk az Aradi vértanuk emlékére. A gyerekek sportosan öltözve jöjjenek az iskolába ezen a napon.

A futóversenyt idén új helyszínen, a foci pályán fogjuk megtartani. Az első három tanítási óra után, az osztályfőnökök kíséretével vonulnak le az osztályok a Duna partra, a focipályához.

A futóverseny után az osztályok együtt jönnek vissza az iskolához. Az étkezés és a délutáni foglalkozások a szokásos módon valósulnak meg.

 Október 9-én, kedden, tanítás nélküli munkanap lesz.

Október 13-án, szombaton B hét/ hétfői órarend szerinti tanítás lesz 12 óráig.  Az első két órában nyílt nap lesz a Széchenyi úti iskolában a 4. osztályosok, és szüleik számára. A tanulók és szüleik részt vehetnek a felső tagozatos tanulók tanítási óráin. A felső tagozatos tanulók szüleinek a 3. és a 4. tanítási órában tartunk nyílt napot. Választásuk szerint részt vehetnek a tanítási órákon.

Figyelem!

Ezen a napon semmilyen étkezés nincs, kérjük, hogy a gyerekek tízórait hozzanak magukkal. Ezen a napon délutáni foglalkozásokat nem tervezünk.

Október 25-én délután, középiskolás tanulók, volt diákjaink tartanak pályaválasztási fórumot a 8. osztályosoknak a Széchenyi úti iskolában.  

Az őszi szünet október 29-től november 2-ig tart. Első tanítási nap a szünet után, november 5. hétfő/ „A heti” órarend szerint.

November 5-én, hétfőn 17:30 – tól  a felső tagozatos tanulók szüleinek fogadóórát tartunk a Széchenyi úti iskolában.

November 10-én, szombaton, a tanulóknak nem kell jönni iskolába.

November 15-én pályaválasztási szülői értekezletet tartunk a 8. évfolyam tanulóinak és szüleiknek. Az értekezleten a meghívott középfokú intézmények képviselői mutatják be iskolájukat, és tájékoztatást adnak a beiskolázási feltételekről. Az értekezletre várjuk az érdeklődő a hetedikes tanulókat és szüleiket is.