febr 12, 2021
Kedves Szülők!
Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos javaslatára kerül sor a közlekedési ismeretek kiemelt oktatására.
„Fontos, hogy a gyermekeinket időben felkészítsük a mindennapos közlekedésre, hiszen felső tagozatban a többségük már egyedül jár iskolába. Cél, hogy a diákok elsajátítsák a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedés alapismereteit.”
A diákok 2021. március 1- 12. között közlekedési alapvizsgát tesznek a KRÉTA rendszeren keresztül (4-7. évfolyam).
Ezért negyedik osztályban a tanító nénik segítségével, felsőben a technika és informatika órákon foglalkoznak tanulóink a közlekedési ismeretekkel.
A cél az, hogy a gyerekek megtanuljanak biztonságosan közlekedni, ezért akinek nem sikerül az alapvizsga, annak április 19-30. között újabb lehetősége lesz vizsgázni.
A felkészülés segítése érdekében a KRÉTA rendszerben már elérhető a teljes kérdéssor, sőt korlátlan alkalommal próbavizsgát tehetnek a diákok! (KRÉTA felületén, felül, név ikonja mellett jobb oldalon e-learningre kell kattintani.)
A felkészülést segíti az alábbi linken elérhető munkafüzet is.
http://www.kti.hu/…/K%C3%B6zleked%C5%91-kisokos-munkaf…
Köszönjük, ha otthon is beszélgetnek a témáról!

jan 6, 2021
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom, hogy megnyílt a tanköteles korú gyermekek általános iskolai tanulmányai megkezdésének egy évvel történő elhalasztására vonatkozó kérelmek benyújtására szolgáló felület.
https://www.oktatas.hu/kozneveles/tankotelezettseg/tankotelezettseg_halasztasa
https://www.oktatas.hu/kozneveles/tankotelezettseg/tankothal_kapcs_kerelmek/
A 2021/2022. tanév vonatkozásában a kérelmeket 2021. január 1. napjától 2021. január 15. napjáig lehet benyújtani.
dec 16, 2020
Tisztelt dömsödi Lakosok!
A mai naptól lehetőség van a használt sütőolaj és zsíradék leadására a dömsödi iskola Széchenyi úti épületének bejáratánál.
A használt sütőolajat és zsíradékot az eredeti csomagolásban, vagy más nem törékeny üvegben helyezzék a kapu mellett lévő sárga gyűjtőedénybe az iskola nyitvatartási idejében (07-16 óráig)!
Diákjaink környezettudatosságra nevelése fő pedagógiai célunk, ezzel a kezdeményezéssel mutassunk minél többen jó példát!
Védjük környezetünket!
Iskolavezetés

dec 14, 2020
Tisztelt Szülők!
Mint Ön előtt is ismeretes a tanév rendje szerint a központi írásbeli vizsgákat országosan egységesen az alábbi időpontokban kell megszervezni:
– a 8 és a 6 évfolyamos gimnáziumokba, valamint a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára 2021. január 23-án (szombat) 10 órától,
– a pótló írásbeli vizsgát a 8 és 6 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra, valamint az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára 2021. január 28-án (csütörtök) 14 órától
Tájékoztatom, hogy az Oktatási Hivatal honlapján elérhető az emberi erőforrások miniszterének 16/2020. (XII.04.) EMMI határozata, amely a veszélyhelyzetre tekintettel a középfokú iskolákba történő felvételi eljárás szabályairól szól.
https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/beiskolazas/2020/16_2020_EMMI_hatarozat_kozepfoko_isk_felveteli.pdf
Kiemelném, hogy az EMMI határozat további pótnap biztosításáról is rendelkezik, melynek időpontja 2021. február 5. (péntek) 14 óra /A pótnapra történő jelentkezés eljárásrendjét, határidejét részletezi a határozat./
Kérem, hogy a korábban megküldött tájékoztatások mellett a fentiekről az iskola legyen kedves tájékoztatást adni honlapján, illetve a KRÉTA felületen keresztül az érintettek felé!
A középfokú felvételi eljárás központi írásbeli vizsgáinak megszervezése során, az egészségügyi hatóságok állásfoglalásai alapján javasoltan alkalmazandó biztonsági intézkedések szintén elérhetők az OH honlapján.
https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/beiskolazas/2020/egeszsegugyi_ajanlasok_20201021.pdf
Üdvözlettel és köszönettel:
Oktatási Hivatal
dec 10, 2020
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény rendelkezései alapján tanköteles kort, vagyis a hatodik életévét 2021. augusztus 31-ig elérő gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben maradásáról – a szülő kérelme alapján – 2020. január 1-jétől az Oktatási Hivatal dönt. A szülői kérelem benyújtására az iskolakezdés évében, január 15-éig van lehetőség. Abban az esetben, ha a szakértői bizottság a szülői kérelem benyújtására nyitva álló határidő előtt a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben történő részvételét javasolja, a szülői kérelem benyújtására nincs szükség.
A kérelem benyújtására vonatkozó részletes tájékoztatás a Hivatal honlapján, a https://www.oktatas.hu/kozneveles/tankotelezettseg/tankotelezettseg_halasztasa oldalon található
dec 1, 2020
Tisztelt Szülők!
Számos megkeresés érkezik intézményünkhöz folyamatosan, hogy a szülő kivenné a gyereket az iskolából, mert fél, hogy elkapja a vírust. Otthon maradnának a járvány elmúlásáig.
Ezzel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:
Az iskola az érvényes jogszabályoknak megfelelően működik. Az oktatásban való részvétel minden tanuló joga és egyben kötelessége is.
Amennyiben a tanuló hiányzik, a hiányzást igazolni kell. Ha ez nem történik meg, a hiányzás igazolatlan, mellyel kapcsolatban az iskolát jelentési kötelezettség terheli a Gyermekjóléti Szolgálat, a gyámügy és a kormányhivatal hatósági osztálya felé, ezt követően ők indítanak eljárást az ügyben.
Amennyiben a tanuló hiányzik, a tananyagot pótolnia kell.
Amennyiben a 250 órát meghaladja a tanuló hiányzása vagy az értékeléshez nincs megfelelő számú érdemjegye, a szülőnek számolnia kell azzal is, hogy a gyermekének osztályozó vizsgát kell tennie.
Az iskola működési rendjére vonatkozó tájékoztatás
Az iskola a hatályos jogszabályok, rendeletek előírásai szerint működik. Az intézmények ezek alapján készítik el az alapdokumentumaikat, valamint az eljárásrendeket.
Az intézményvezetőnek nem jogköre a működési rend megváltoztatása, az iskola bezárása, a tantermen kívüli oktatás elrendelése.
Ezeket az illetékes hatóságok rendelik el. A fent említett törvényi szabályozókon kívül a miniszter által kiadott eljárásrendek, rendkívüli intézkedések írják elő a végrehajtandó intézkedéseket, mint például a digitális oktatás bevezetése.
Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy ne keltsen pánikot, ne terjesszen álhíreket egyes kollégák, vagy tanulók fertőzöttségéről!
Amennyiben igazoltan fertőzött valaki, az intézmény, a fenntartó és az érintett hatóságok minden esetben megteszik a szükséges intézkedéseket.
Megértésüket, együttműködésüket köszönjük!
Iskolavezetés